Fény. Erős fény. Egyenesen az arcomba. Nem hittem, hogy ez fog felébreszteni, lévén, hogy most vettem észre, ahogy a csipáim mögül kilestem, hogy bizony már megálltunk Keletvégben. Jobb ébredést is el tudtam volna képzelni, igaz örülhetek neki, hogy egyáltalán aludhattam, …ööö… csukott szemmel idézhettem fel az Etikai Kódexben foglaltakat. Mennyi ideje lehetünk már bent? Meglesem szolgálati kütyümön és megnyugodva állapítom meg, hogy még csak 5 perce. Szerencsére csak én raktam be a cuccaimat ide, így nem kellett újra megtapasztalnom Pöfta emberszeretettől túlcsorduló megnyilvánulásait. Rálesek a zenelejátszómra, ami szerint körülbelül 25 percre kerülhettem mélyalvó stádiumba. Mennyi jó zenét hagytam így ki! Mondjuk, lehet pont ettől volt olyan érdekes az álmom. Ott, még ha csak egy rövid időre is, de szabadnak érezhettem magam. Álmomban egy menő vonat főnökeként voltam jelen és épp suhantunk át valami szép dombos vidéken, közben a fedélzeti hangszórókból szólt a Born to Be Epic nevű klasszikus. Kidugtam a fejemet a lehúzott ablakon, hogy gyönyörködés közben lobogtassa fürtjeimet a menetszél. Előre nézve láttam mozdonyunkat… Maga volt a sínekre teremtett tökéletesség! Már épp készültem könnycseppeket kicsalni a könnycsatornáimból (nyilván, hisz valaki biztos hagymát szeletelt a közelben), amikor a mozdony gyönyörű szólamokon dudálni kezdett. Olyan hangja volt, mint amikor valaki vadul tépi a húrokat. Volt viszont egy más érzésem vele kapcsolatban: az üzenete…
Veszély! Éreztem, hogy gyorsulunk – pedig eddig se mentünk lassan –, mintha menekülnénk. Elfordítom a fejem a másik irányba, és akkor már láttam az okot. A vonat mögött gyakorlatilag minden lángokban állt! Dombok, mezők, épületek, minden! Az ég éjfekete volt a füsttől, és a lángok egyre csak közeledtek. Sokkot kaptam a látványtól, földbe gyökerezett a lábam és csak arra voltam képes, hogy figyeljem az egyre közeledő végzetünket. Nem tudom, hogy a pánik szülte, vagy csak hallucináltam, de mintha a lángoknak arca is lett volna. Egy groteszk, túlvilági lény lecsupaszított koponyája lehetett, így valahogy még ijesztőbbé téve az amúgy se szép látványt, pedig nem vagyok az az ijedős fajta. Mielőtt a lángtenger elérte volna a leghátsó kocsit, felébredtem. Kissé megizzadtam a nagy álmodás közepette, mintha tényleg éreztem volna a lángokból áradó hőt. Mint utólag kiderült, a lángok fénye az álmomban gyakorlatilag az volt, hogy a pofám tele ment napfénnyel, és arra ébredtem meg. Mintha csak összedolgozott volna a lejátszómmal, ugyanis pont a Death In Fire ment… Lehet, máskor valami meditációs zeneválogatásra kéne elaludnom, úgy kicsit békésebb álmokat generálnék magamnak… Persze nálam ez se lenne törvényszerű, mert ahogy ismerem magam, tuti olyan elcseszett álmom lenne, hogy egy ágyakkal ellátott koncertteremben feküdnék, és azt kellene néznem, hogy a metálzene nagyjai emelkedett intellektuális tudatállapotban dobálják a hajaikat ide-oda, miközben vadul játszák a Fear Of The Darkot hárfával, triangulummal, konga-dobbal, pánsíppal, ukulelével és tibeti hangtállal, mindezt harmonikus lélekállapotot tükröző vigyorral pofijukon, hozzáillő hippi ruházatban.
Ideje lenne megindulnom, hisz az a maradék 9 vonat se fogy el így. Értesítés jött a szolgálati eszközömre. Ááá, a beígért ellenőrzési eredmény a munkámat illetően.Hátha így legalább megtudom, hogy ki a fene volt az a karszalagos csóka?                                            Lássuk csak:

Thomas Sawbones (JVXP805112)
M510-es vonat 5:56
Megjelenés 8/10
Munkavégzés minősége 5/10
Szolgáltatás minősége 6/10
Utasítás szerinti munkavégzés 6/10
Munka folytonosság 3/10
Együttműködési készség/Csapatszellem 7/10
Bevétel orientáltság 5/10
Jármű felszereltség 6/10
Szolgálati eszközök 9/10
Megjegyzés: A motiváltságán lenne még mit javítani, a kisebb botlásait leszámítva a
szolgáltatási szellem fejleszthető. További ellenőrzéseken kívül más intézkedés nem
javallott.
Ellenőrzést végezte: H. K.

Persze, miért is írná ki, hogy ki volt… Majd én kitalálom. Névadásban úgyis jó vagyok… A monogramjából nem sok derül ki… Szóval lehet akár Hidegvérű Kálmán…vagy épp Helikopter Kázmér…esetleg Halálcsillag Károly… Még illene is hozzá a legutóbbi azok után, hogy olyan prímán lepontozott engem… Már előre látom, hogy mehetek meghallgatásra eme remek értékelés kapcsán. A múltkor is egy olyan miatt hívattak be, amihez közöm sem volt. Nem értettem, hogy miből gondolták, hogy az én hibám, ha 4 szolgálat alatt 10 alkalommal történt valami vasúti hiba, ráadásul az egyik szolgálatban 4x ugyanazon a szakaszon, ahol véletlen pont én jártam. Az nem volt semmi, mikor váltókörzetben szaggattunk madzagot, miközben biztber hiba is volt, és tiszteletből még ki is siklottunk. Képesek voltak nyomozást indítani, és inkább az 5. napomról szabira küldeni, hogy megnézzék, akkor mi történik. Naná, hogy pont akkor egy árva perc késés nélkül közlekedtek a vonatok egész nap… És a főnökeim ahelyett, hogy bejegyeztették volna a teljesítményemet a Guinness rekordok könyvébe, vagy legalább egy oklevéllel elismerni, ahelyett kaptam egy írásbeli figyelmeztetést… Remek volt, mondhatom!
Azért a biztonság kedvéért bekereteztettem, mint bizonyítékot páratlan tehetségemre. Persze azóta hivatalosan is vasúti katasztrófaként emlegetnek, de nem bánom már. Kezdetben még zavart, de aztán rájöttem, hogy a rossz hírnév is hírnév.
Eléggé elkalandoztam fejben megint, pedig már lassan a vonatomnál kéne lennem. Miközben sietősre veszem a figurát, megnézem, hogy ki lesz a főkolompos rajta, és csak imádkozhatok a felsőbb hatalmakhoz, hogy ne Pöftánk neve legyen odaírva.
Szerencsére nem, hanem egy közkedvelt kollegina, ő talán nem fog megkorbácsolni a vonat mellett. Sajnos… Mivel a hírem eléggé elterjedt, így ő is óvatosan kezelt engem, és biztosított, ha a végzős kanyarjának pontosságát szabotálni merem, akkor tuti, hogy megkeres, és szembenézhetek a méretes méteres műkörmeivel. Szó szerint… Elég beható tanulmány lesz! Nem volt kedvem elpoénkodni a helyzetet, csak reménykedtem, hogy nem pont most lesz – mondjuk – egy síntörés.
Elhelyezkedtem a vonat utolsó ajtajánál, és máris fütyültek vadul elölről, hogy indulnánk. Hátranézek, és látom, hogy még szaladnak a vonathoz. Azért egy anyukát 3 kisgyerekkel csak nem hagyunk már itt! Huh, mindjárt indulhat…nánk, ha nem tűnne föl a vágány végénél egy 5 tagú ránctalpas banyatank divízió! Muszáj vagyok lekörözni a vonatot, bár tudom, hogy ezzel azt érem el, hogy az amúgy szépséges arcú kollegina arca eléggé démonian fog eltorzulni. Nagyon lassan mozognak. Legszívesebben felkapnám, és bedobálnám őket a vonatba, hogy haladjunk. Még a végén… Jajj, nemááár… A helyi súlyemelő csapat is szalad a vonathoz! Előlük nem merem elküldeni a vonatot. Már kezd kicsit ciki lenni a szitu, közben elölről már ketten sípolásznak. Igaz, a dallama hajaz a Samba De Janeiro-ra, de egy kicsit hamiskás, így nem kezdek el bulizni rá. Hiába sürgettem a dolgokat, még csak megvártunk egy árvaháznyi gyereket, egy amerikai focicsapatot teljes menetfelszerelésben, az etióp futóválogatottat (legalább ők haladtak), 10 biciklist és 2 mozgássérültet. Mondanom sem kell, hogy még szabad szemmel is láttam, hogy a vonat elejében a kollegina feje olyan vörös volt már a várakozástól, hogy szerintem simán bevették volna bármelyik Kommunista Pártba. Mintha azt is láttam volna, hogy épp a középső ujján reszeli a tekintélyt parancsoló körmét még gyilkosabb fegyverré.
Csak reménykedni tudtam, hogy rosszul láttam. Röpke 10 perc késés, és már vigyorogva emeltem magasba kacsómat, hogy megindulhassunk célállomásunk felé, azaz Gödöllorium egykori királyi weekend övezetébe. Mire egyszer végig lekezeltem a vonatot, addigra már éreztem, hogy lassan kifolynak a szemeim a gödreimből. Ennyi jegyet meg utast… Bakker, mintha ingyen osztogatnának valamit! Leszámítva a gerilla marketinget választó álsüketnéma bajnok portékáját, aki nem tudta azokat a záródó ajtó okozta félelem és a jegyvizsgáló 10 méteren belül tartózkodása miatti pánik miatti gyors járműelhagyás következtében visszaszedni, így a fennmaradt figurák, kulcstartók, kitűzők, emlékérmék, gravírozott ezüsttálcák, Mona Lisa replikák, Michelle Wild mellszobrok (nem, nem a mellét ábrázolja a szobor…sajnos…), és még tucatnyi más cucc tekinthető ingyen osztásnak, és gyorsan közkincsek is lettek. Az út elég nyugisnak volt tekinthető, csak egy fölösleges drámát leszámítva, amikor a korábban már említett banyatank divízió épp ostromolta a Flört vécéjét a szerencsétlen időben bevett, és hatását szerencsétlen időben kifejtő vízhajtók miatt, viszont az illemhelyet egy 4 tagot számláló budilakó kommandó tartja megszállás alatt! Így kitőrt a háború, amit nyomás hatására nem nézhettem tétlenül, főleg nem vigyorogva és popcornt eszegetve… A béketárgyalásokat hamar lerendeztem, és ehhez még csak hullák se kellettek. Egy kicsit elváltoztattam a hangom, hogy hasonlítson valami cuki démonéra, mellette kedvesen döngettem az ajtót, de mivel azt hitte a megszálló osztag, hogy a bezárt budi ajtó kb. olyan védelmet nyújt, mint egy svájci páncélterem zárszerkezete. Ahogy a varázs-kallerkulcsommal feltörtem a vécé mágikus védelmét, olyan ijedt fejeket láttam hogy 2 napig rosszat fogok tőle álmodni. Attól a három napig a kánikulában érlelt mócsingos moslékosvödör-bukétól, ami ott bent kulminált, hányingerem lesz 2 napig. Szerencsére nem történt tragédia, a megszállók új, nem kívánt területet hódíthattak meg a vonaton kívül, míg a ránctalpasoknak meg nagy megkönnyebbülésükre időben sikerült folyószámlát nyitniuk a Slozé Banknál.
Sikeresen beértünk Gödöllorium pazar állomására. Szép maga az állomásépület is, ha nem úgy nézne ki, mint egy ementáli sajt, vagy mintha a hadsereg lőgyakorlat címszóval ”módosította volna az eredeti terveket”. De az állomás büszkesége természetesen a Királyi Elkülönítő, ami ugyan totál elüt az állomásépületének modern dizájnjától, de cserébe legalább szépirodalmi nyelven szólva is kurva szép.
Mialatt épp eme pazar épületben gyönyörködtem, közben félúton összetalálkoztam közkedvelt kolleginámmal, aki Mr. Taufel féle hanyag eleganciával villantotta rám karmait, jelezve, hogy a Keletvéges mutatványom nem volt a legcélravezetőbb. Kedvesen közölte velem, hogy tetszik neki ez a max 2 perces célba érkezés, a visszaútban is produkáljunk hasonlót, és akkor jóban leszünk. Még a végén nem is leszek akkora katasztrófa, mint ahogy a hírem tartja. Épp mondani akartam neki, hogy ne mondjon ilyeneket, mert akkor tuti beindul egy végzetes láncreakció a szerencsénk kapcsán, de mondandóm elején a mutatóujját a számra helyezte, jelezve, hogy nem akar ellenvéleményt. Ezzel igazából annyi bajom volt, hogy míg mutatóujjának selymes bőre az ajkaimhoz ért, közben ujjának hosszabbításaként funkcionáló műkörme szerencsétlenül belehatolt kissé orrom likába. Csak a szerencsén múlt, hogy nem jött rám egy egetrengető hapci. Ezek után tényleg izgultam, hogy az égiek szánjanak meg még egy nyugis úttal, mert itt valami tuti oda lesz az út végeztével. És inkább a szerencsétlenségi szériám érjen véget, mint a testem épsége. Végre kihúzta körmét az orromból, és laza eleganciával elsétált mellettem, majd vissza se nézve vonult büszkén a vonat eleje felé, csábos járása közben a csípője ringatása mellett még arra is volt adottsága, hogy fekete hajával söprögesse tökéletes félgömb alakú popójának felső harmadát. Persze ő élvezi, ha megnézik, és ezzel kínozhatja a társadalom kan példányait. Na jó talán még a nőnemű egyedeit is… Szereti kihasználni teste adottságait. Azt beszélik, hamarosan feljebb kerül a ranglétrán, mert fentebb is akadnak rajongói. Bár nekem is lennének rajongóim fentebb, vagy csak felfigyelnének a pozitív tevékenységemre is, akkor talán én is előléphetnék főkallerré. Valószínűleg nekem nincs olyan jó valagam, mint Seggre Verának (igen, magamban így neveztem el, de ezt hangosan nem merem kimondani, mert kinyírna), bár meg is ijednék, ha azt tartanák a legnagyobb erényemnek odafent, és ezért imádnának. Tovább terelve a gondolataimat a kollegina túlsztárolt fenekéről, elfoglaltam a rajtpozíciót, és azon kezdtem el agyalni, hogy ez a vonat vajon milyen rémségeket tartogat majd… De fő a pozitív hozzáállás, nem lesz semmi baj, ez csak egy újabb menet a sok közül. A túl sok közül…
Szerencsére most az összes lomha távolsági taliga pontosan jön, így úgy néz ki, nem leszünk orrba verve késéssel. Lámpa vált, kollegina integet, én vissza neki, és hurrá, végre pontosan indulunk! Na, lássuk miből élünk! Kütyüm csipogása töri meg csak a csendet a hátsó traktusban. Aztán később valami külföldi társaság vihogott,
akár egy csapat nevetőgázt szívott hiéna. Köszönök, ők viszonozzák egy Buenos Días-szal. De jó spanyolok. Kb ellőtték az egyetlen kifejezést, amit ismerek. Na jó, a jellegzetes szavak még ott vannak, de kétlem, hogy itt sokra mennék a tequilával vagy sombreroval. Mindegy most rajolok egyet! „Buenosz Díjáz ticketet mutassanak porfávór!” – Meg is lett az eredménye, hisz úgy néztek rám, mint ovisok a kvantumfizika könyvre. „Ticketet ide nekem, ámígók!”- Na, az ámígónak már tudtak örülni, azt hitték barát vagyok, és nem ellenség. Persze ez igaz, mindaddig, míg látom az igyekezetet és azt az utazási jogosultságot igazoló fecnit. 4 ember, 4 jegy, ezt már szeretem. Na, jöjjön az utolsó fázis: „Sztyudent kárdot, porfávór!”- Na, kezd összefésülődni köztünk a kommunikáció. Egy spanyol diák-kártya, mellette 2 magyarországi, de mind validnak néz ki, viszont a negyedik darálni kezdett spanyol nyelven, mintha a spanyol kifejezések, amiket eddig előadtam, azt sugallták volna neki, hogy minimum C1-es szinten nyomnám a nyelvet. Jó volt hallgatni, ahogy magyaráz, tiszta szappanopera. Szerintem mindent kihallottam mondandójából a Feliz Navidadon keresztül a Te quiero pután át a Mucsász Gráciászig, de akár egy kiváló tortilla receptet is lediktálhatott volna, akkor se lennénk előrébb, ha nem értem. Kéne valami, ami fordít! Egy kütyü, vagy valami közös nyelv, amit mindenki beszél, az egyszerűbb lenne… De várjál, hisz van a kütyümön egy annak csúfolt program! Igaz, már volt, hogy olaszok ellen vetettem be, és hamarabb lett volna belőle egy ételrendelés egy kannibál konyhán, mint vonaton egy helyjegy. Mindegy, próbáljuk meg! Vadul magyarázok a telefonba, hogy minden világos legyen, hogy pontosan mit is szeretnék, és mi lesz a következménye, ha mégse lesz egyezség. Szerintem nagyon profi voltam, mindezt addig hittem, amíg az ámígók nem néztek először értetlenül, majd törtek ki nevetésben. Visszafordíttattam a programmal és akkor már én is nevettem. Ilyen nyelvi katyvaszt már rég láttam: mintha épp embercsempészekkel egyeztetnék, mert én épp vágyom egy spanyol, vagy magyar, vagy bármilyen tanuló szerelmére… Még jó, hogy nem szerelmi vallomásnak vették,
amit ha nem viszonoznak, akkor bosszút állok. Spanyol nyelvi tolmács már biztos nem leszek, de még lehetek egy kibaszott inkvizítor… Megegyeztünk, hogy biza inglisül beszélgetünk, és bevetjük a nemzetközi Activity-módszert is. A sajátos performansz nem ment zökkenőmentesen, mert szerintem a jelenlevők hamarabb találták volna ki azt, hogy a feladvány a kacsacsőrű emlős, miközben épp a Macarenára táncol egy aligátor tetején, mintsem hogy azt, hogy mi a vonaton maradásának a feltétele. Mire végeztünk, és kiderült hogy emberünknek van kártyát helyettesítő papírt helyettesítő igazolása, ami összefüggésbe hozható egy hatóság által kiállított dokumenttel, addigra kiderült hogy a társaság egyik hölgy tagja tud kicsi mádzsár… Állítása szerint jó volt látni, ahogy próbálkozok és vicces is volt legalább. Olyan kis bájosan mosolygott rám, akár egy művészien elkészített cappuccino reggelente. Mondani akartam, hogy az is vicces lett volna, ha a következő vonattal tudtak volna csak tovább menni, de mivel rendes voltam, így ezt nem közöltem velük, hisz legalább vidáman telt az idő, és addig se besavanyodott fejeket láttam. Búcsúzóul leghihetőbb kamumosolyomat villantottam rájuk, érezzék a belőlem áradó szeretetet két fejfájás között.
Igen, még mindig hasogatott a fejem, de már hozzászoktam valamennyire. Alig vártam, hogy beérkezzünk a Keletvégbe, ott lesz vagy 1,5 órám pihenni a következő megmérettetés előtt. Áááh, de már itt is van a “vérveretes elszaródás varázslatos pillanata”, mikoris meghallottam, hogy a zsebemben lapuló szolgálati telóm hangszórójából felcsendül az Achtung, ami csak azt jelentheti, hogy az agyonimádott vezényletem valami kegyetlen jó mókát talált ki számomra, ami gondolom természetesen kötelezően ajánlott. Már csak az volt a kérdés ki a hóhér…ööö… az ajánlattevő.
– Urológia, tessék. – kezdtem meg a nyitányomat unott, a munkájában már rég kiégett ápoló stílusában.
– Hahaha, marha vicces… – szólt bele Higgins ”életvidáman”, majd folytatta.
– Na figyelj jól Töki! Van itt egy kis gikszer – imádom amikor ezt mondja, ilyenkor minden nyalánkságot úgy tud eladni, akár egy profi telemarketinges –, ugyanis 1-2 genetikai hulladékunk úgy érezte, hogy a mai nap a legjobb rá, hogy elmenjen dögrovásra, így a te szolid is módosul.
– Már alig várom, hogy mit találtál ki nekem…
– Óóó, ne aggódjál, nem csak én ötleteltem ki egyedül, mivel esetedben már magasabb szintekkel is beszéltem, ugyanis egyedül fogsz tevékenykedni, hisz megvan rá a vizsgád, talán még tehetséged is, és hát ekkora szarban vagyunk jelenleg. – Felettébb megnyugtató volt ezt hallani…
– Hogy EGYEDÜL???!!??? De tudod, hogy az igazgatóság letiltott engem pár éve, főleg az után a bizonyos esemény után. Tudod, hogy én más mellett is szerencsétlenséget tudok okozni, nemhogy egyedül… – Félbeszakította a mondandóm.
– Nem kell a kifogás! Kaptál egy remek kis parancsot, és most szépen csak annyi dolgod van, hogy öles léptekkel elballagj az első vágányhoz, majd a vonat májsztereként elgyere Sixty-ig majd visszamenj vele Keletvégbe. Mondjuk, most!
– Most? Még egy fejfájás, és osztódni kezdek, Higgins. Most álltam le. Egy órám lenne pihenni, érted? Egy órám. Egyetlen órám.
– Tudom. Most már van egy másik órád… csak nem pihenésre. Menetidő 60 perc, Keleti-Sixty. De ne aggódj, csak 4 kocsi. Viszont van 15 perced az indulásig, szóval spuri Tomasz! – Ezzel letette, otthagyva engem kávé-cigi szünet és kajálási lehetőség nélkül, az aggodalmaimmal túltelve.

Szerintem nem tudják, mit vállaltak, de tudtam, hogy nem tehetek mást, csak azt, amit mondtak. Komolyan, ez nem is cég, hanem egy félkatonai szervezet…
Megindultam hát egy régi új élmény felé, miközben reménykedtem, hogy nem egy romhalmaz szerelvényt kapok. SOS-ben vettem zacskónyi pizzás lófaszkát (érdekes, egyből tudták miről beszélek…) a Péklakatos sütödében, majd a kedvenc kávémat csináló bakternek integetve tűntem el az utasok tengerében.